2013. december 10., kedd

15. fejezet

Sziasztok! :)
Megérkezett a 15. fejezet. Elég jól haladunk a sztorival, azt kell, hogy mondjam, de a java még csak ezután jön. :) Maradjatok továbbra is velünk. :) Írjátok meg véleményeiteket a bejegyzés alján, vagy a chatben is szívesen olvasnánk. :)
Puszil benneteket:
Alina & Amanda


15. fejezet:

Liam és Lina beültek a terem közepére, természetesen egymás mellé és várták, hogy dolgozók elindítsák a filmet. Közben minden féléről beszélgettek és elképesztően sokat nevettek.
Körülbelül 15 perc múlva el is kezdődött a mozi. Egy akciófilmet vetítettek, de mindketten úgy voltak vele, hogy a másik valahogy érdekesebbnek bizonyul, ezért is folytatták a beszélgetést, de csak suttogva. Néha-néha rápillantottak a vászonra is és megbeszélték az éppen látottakat.
Liam elmondhatatlanul boldognak érezte magát, miközben a karját a lány székének karfájára nyújtotta, aki erre a mozdulatra a srác mellkasához bújt és szorosan ölelte hercegét.
Mandy is el volt ájulva a randitól, amit Harry nagyon megtervezett. Először körbejárták az ereklyéket, ezután Harry egy lépcső felé vette az irányt. Amanda nehezen tudott elszakadni a látványtól, de azért követte Mr. Stylest. A tetőteraszra érkeztek és amikor Am meglátta a csillagok alatt megterített asztalt, teljesen elállt a lélegzete. Göndörke kitett magáért ezen a téren is. Alináékhoz hasonlóan, őket sem a vacsora kötötte le igazán, hanem egymás társasága. A desszert után Hazz felállt és Am-et a korláthoz invitálta. A lány elámult a gyönyörű kilátástól, egyszerűen leírhatatlan, milyen szép London az esti órákban. Amanda megremegett a hidegtől, bár volt rajta kis kabát. Harry, herceg módjára ráterítette a zakóját, aztán pedig átkarolta szíve hölgyét.
Miután véget ért a film, még egy órát ott tébláboltak a moziban, majd arra a következtetésre jutottak, hogy elég későre jár. Liam hívott egy taxit, majd beültette hercegnőjét és bediktálta a magyar lányok lakásának címét. A kocsiban magához húzta Linát, miközben folytatták a moziban megkezdett meghitt beszélgetésüket.
Mikor hazaértek, Amanda még nem ért haza ezért is hívta be Liamet, hogy ezzel is eltolja a búcsúzás időpontját.
Harry és Mandy is jól szórakoztak, minden lehetséges témába belekezdtek már, de valahogy mindig egymás tulajdonságainál, családjánál vagy épp érdekes szokásaiknál kötöttek ki. Az idő csak úgy rohant. Am a korlátnak dőlve nézte a londoni éjszakát, amikor Hazza hátulról átkarolta és megpuszilta az arcát. Amanda rátette a kezét göndörke kezeire és ekkor pillantotta meg, mennyi ideje vannak már a tetőn.
Ezen egy kicsit meglepődött és eme felfedezését megosztotta Harryvel is, aki erre egy frappáns mondottal és egy édes mosollyal felelt.
- A társaságodban rohan az idő.
Ezután visszaültek az asztalhoz a desszertre.
- Csokoládéfagylalt megfelel? – mutatta fel a Holmes chapei-i srác a jégkrémesdobozt, mire Mandy bólintott és elvette a felé nyújtott kanalat.
Mr. Styles Mandy mellé húzta a székét és együtt kanalazták ki az édességet a dobozból. Am-be belebújt a kisördög és kanalával fagyifoltot nyomott Harry orrára. A srác először komoran nézett a lányra, majd elnevette magát.
- Játszani akarsz?- válaszul Amanda nevetni kezdett- Hát jó...- és elkezdődött a "fagyicsata". Már vagy 5 evőkanálnyi fagyi ment kárba, mikor Mandy megszólalt.
- Na jó, azt hiszem ennyi elég lesz. Nézd! Tiszta fagyi az arcom, a kezem- mosolygott a hercegére.
- Óó, azért nem mindenhol lettél szép barna- kacsintott Hazza- Oda még kapsz fagyit. - már oda is nyomta a kanalát a lány szájára.
Am elmosolyodott. - Na jó ezt most le kéne mosni magunkról, különben olyan ragacsosak leszünk, hogy székkel együtt megyünk haza.

Harry egyetértett az ötlete és kézenfogva elindultak a mosdó felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése